A remény rabjai

Azt hiszem, a legtöbben ismerjük Stephen King munkásságát. A híres amerikai íróról leginkább horror művei kapcsán hallhattunk, de más műfajban is kipróbálta magát. Egyik kisregénye alapján készült az 1994-es, A remény rabjai című film is. De jó év volt is az filmek szempontjából! Akkor ment a mozikban a Forrest Gump és a Ponyvaregény is (mindkettő 10/10 pontos, nem kevesebb).

Ha már nem horror, akkor mi? Dráma. Egész pontosan börtön dráma. Ne számítsunk semmilyen Prison Breakre, meg ilyen-olyan akcióra. A film több fegyenc életét mutatja be, azt hogy kivel mit tesz a börtön a sok-sok év (illetve, itt inkább évtized) alatt. Ugyan két olyan ember van, akik mondhatni a főszereplők, és a film az ő barátságukra koncentrál leginkább, a mellékszereplők sincsenek elhanyagolva, mindenki megkapja a kellő figyelmet, és a megfelelő színészi alakításnak és rendezésnek köszönhetően talán csak egy olyan szereplő van, akiről azt mondhatjuk, hogy jobb ha inkább kihagyták volna.

Miről is szól? A film rögtön a tárgyalóteremben indít. A tisztes, intelligens üzletembert, Andy Dufresne-t (Tim Robbins) életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik, amiért hidegvérrel megölte a feleségét és annak szeretőjét. A gyilkosságot direkt nem mutatják be, sőt, azt, hogy ő tette-e, azt teljesen a nézőre bízzák. Az ítélet után a Shawshank nevű börtönbe szállítják, ahova természetesen csak az ártatlanok kerülnek, mindegyik rabnak inkompetens ügyvédje volt. Legalábbis szerintük.

Andy az elején teljesen egyedül van, de fokozatosan beilleszkedik, barátokra lel. Legjobb barátja az ír Ellis Redding, vagy csak röviden Red lesz (kedvenc fekete színészem, Morgan Freeman alakításában). Ő nagy tiszteletnek örvend a rabok között, ami nem is csoda, hiszen ő a helyi beszerző, aki a többieknek bármit megszerez, amit csak kérnek, megfelelő fizetségért. Még Rita Hayworth-ot is (mert hát, nem napjainkban játszódik). Red narraciójával követjük ezután végig Andy több éves büntetését, aki tekintve, hogy műveltebb, mint a többiek, végül elég sokra viszi, felhasználva a bankszakmai jártasságát, a mosodából a börtönigazgató irodájába vezet új karrierje. Tisztes munka? Hogy ki a legkorruptabb az egész kócerájban, az mint kiderül, nem rab.

Remény és szabadság. Ugyan a börtönlakóktól elvehették az utóbbit, a másikat semmilyen módon sem. De, ahogy megismerjük a mellékszereplőket, láthatjuk, mindenki más. Van aki feladja végül, és van aki soha. A börtön már olyan megszokott lesz, hogy végül az válik az új otthonná, és a külvilág idegenné, rideggé. A rendező, Frank Darabont nagyon szépen, felesleges érzelgősség nélkül mutatja be ezeket a momentumokat. Még a befejezés is, hogy is mondjam, teljesre sikerült. Nem maradnak lezáratlan szálak, amik olyan gyakoriak szoktak lenni mostanság.

Hibákat nem nagyon tudnék mondani, inkább csak egy-két zavaró rész tűnhet fel (Red ellen nincs semmilyen rasszista kiközösítés, aki olvasta az eredeti kisregényt, az mondjuk érti miért), meg az az egy bizonyos szereplő a film közepén, aki megválaszolja a történettel kapcsolatban az egyik fontos kérdést, amivel árt a sztorinak.

9/10-et adok neki, jobban teszitek, ha mentek is beszerezni azonnal. Csak egy fontos dolog, a hypenak sose higgyetek, vannak olyan filmlisták, ahol pl. a Keresztapánál is jobb helyezést kapott. Ilyen listákat ne vegyeteket komolyan (ugyanazon a listán volt hogy a legutóbbi Batman film, A sötét lovag is megelőzte a Coppola-klasszikust...IMDb).

4g